"Így Könnybe fúlt
Minden éj,
A fájdalom az égig ért.
Csak bújni kell,
A kín elől, de már
Az ajtó nyílik és már Ő ott áll.
Úgy fáj, fáj, fáj, száz alkalom,
Ő csak jön, jön, jön, s nincs szánalom.
A falon túli félelem, túl erős mint egy gát,
A Kiáltás, hogy Mama nem jut át."
Kállay-Saunders András: Running
Akár egy pop-sláger, akár a szakirodalom foglalkozik a gyermekkori szexuális bántalmazással, az mindenképpen felkavaró és megrázó téma. Nem született még megegyezés arról, hogy pontosan mit tekintünk gyermekkori szexuális bántalmazásnak (például egy intimebb simogatást, egy vaskos viccet, vagy a szexuális izgatást), az azonban a mára felhalmozódott kutatási eredményekből egyértelmű, hogy jelentős társadalmi szintű problémáról van szó. Különböző források szerint a lányok 20-32%-a, míg a fiúk 4-8%-a esik szexuális bántalmazás áldozatául. A bántalmazás lehet egyszeri alkalom, vagy egy időszakon keresztül több alkalommal zajló események lánca. A gyakoriság függ attól, mennyire könnyen fér a bántalmazó a gyerek közelébe, illetve, hogy mit tesz annak érdekében, hogy a gyerek hallgasson a történtekről. Az elkövető lehet családtag, a gyermek által ismert személy (pl. szomszéd, ismerős), vagy idegen. Többségében ismerős, de nem családtag az elkövető, családból az elkövetők körülbelül egyharmada kerül ki. Biológiai szülők viszonylag ritkán válnak elkövetővé, 1,5-16%-os gyakoriságról számol be a szakirodalom. És tegyük hozzá: a statisztikák alábecsülhetik a probléma gyakoriságát, mivel az eseteknek csak egy része derül ki, mivel a szexuális bántalmazás fontos eleme a titok, a szégyen, a megoszthatatlanság. Különösen a fiúk elleni visszaélések maradnak rejtve, mivel ők még jobban tartanak a megbélyegzéstől, attól, hogy homoszexuálisnak fogják tartani őket. Ezért különösen fontos beszélnünk a gyermekkori bántalmazásról, hogy az áldozatok tudják, nincsenek egyedül, kérhetnek segítséget.
Mik a gyanújelek?
A bántalmazásra utaló tünetek változnak az életkor függvényében. A 6 év alatti gyerekeknél leginkább szorongás, rémálmok, magatartás problémák és nem megfelelő szexuális viselkedés (például gyanúsan "felvilágosult" szexuális játékok) fordul elő. Iskoláskorú gyerekekre az iskolai problémák, hiperaktivitás és rémálmok a jellemzők, míg a serdülők depressziótól, szorongástól, szenvednek és hajlamosabbá válnak öngyilkosságot vagy önsértést elkövetni, illetve megnő a szerhasználat valószínűsége. Sok gyermek nem mutat azonnal tünetet, csak élete során később (alvóhatás), és van, akiknél sosem jelentkezik tünet. A következmények súlyossága függ a bántalmazás gyakoriságától, intenzitásától, valamint a gyermek viszonyától az elkövetővel.
Amint láthatjuk e tünetek többsége nem nagyon specifikus, számos egyéb tényező is állhat hátterükben, fontos azonban, hogy fejünkben legyen a szexuális bántalmazás lehetősége is, mert így nagyobb az esélye, hogy bizalomteli kapcsolat esetén a gyerek esetleg megosztja majd titkát velünk.
A bántalmazás következményei
Ferenczi Sándor, a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület alapítója 1933-ban tartott előadást "Nyelvzavar a felnőttek és gyermekek között" címmel. Ebben korát megelőző módon foglalkozott a témával. Szerinte a „kóros hajlamú” felnőttek összetévesztik a gyerek játékos, gyengéd közeledését az erotikus közeledéssel, és eszerint válaszolnak arra. A felnőtt ilyen közeledése Ferenczi szerint a gyermekben óriási szorongást vált ki, ami ahhoz vezet, hogy támadójával azonosul, így a támadás megszűnik valóság lenni, belső fantáziává és nem külső történéssé válik. A szorongásos azonosulás ahhoz is elvezet, hogy a gyermek a felnőtt bűntudatát is magáévá teszi. Az esemény után a gyermek önmagát meghasadtnak, egyszerre bűnösnek és ártatlannak érzi. Ferenczi leírja azt is, hogy ilyen esetekben általában az anyával való viszony sem elég intim, ezért nem tud az áldozat oda segítségért fordulni. Következményként Ferenczi a mechanikus engedelmeskedést, a (gyermek számára is) indokolatlan dacos viselkedést, fejletlen vagy perverz szexualitást valamint a neurózist (pl. depresszió és szorongásos zavarok) és pszichózist említi. Úgy véli, a kialakuló személyiség fejletlen marad, hiányzik belőle az önérvényesítés képessége. Ferenczi utal az Ödipális korszakra, ahol a gyermek eljátszik a gondolattal, hogy elfoglalja az azonos nemű szülő helyét, és az ellentétes nemű szülő házastársa legyen, de ez csak a fantáziában van így. „A valóságban nem akarják, nem is tudják nélkülözni a gyengédséget, különösen az anyáét. Ha a gyengédségi fázisban a gyermekre több szeretetet vagy más fajta szeretetet kényszerítenek, mint amit ők kívánnak, ez éppúgy megbetegítő lehet, mint (…) a szeretetmegvonás.”
A mai kutatások azt támasztják alá, hogy a trauma leggyakoribb pszichés következménye a poszttraumás stressz zavar (PTSD) kialakulása. A trauma nem csak a szexuális bántalmazást jelenti, bármilyen súlyos élmény idetartozik, ahol az egyén élete veszélyben forgott, teljes kiszolgáltatottságot élt meg. A PTSD-re alapvetően három tünet jellemző:
- Emlékbetörések: a beteg újra és újra átéli a traumát, az megjelenik bevillanó képek vagy rémálmok formájában, illetve a trauma teljes érzelmi intenzitásával felidéződik az ingernek való ismételt kitettség esetén.
- Elkerülés: kerüli azokat az ingereket, amik a traumára emlékeztethetnék, ezért sokszor végül a lakást sem tudja elhagyni. Érzelmileg beszűkül, társas kapcsolataitól is visszahúzódik (bár néha pedig nagyon intenzíven igényli valaki jelenlétét).
- Fokozott éberség (gyenge koncentráció, alvási zavarok, ingerlékenység, fokozott élettani reaktivitás)
A kutatások szerint a PTSD kialakulását fronton szolgáló katonáknál az határozta meg, mennyi ideig voltak a fronton és milyen közel a frontvonalhoz, vagyis hogy mennyi borzalmat láttak. Az előzetes személyiségvonásaik nem igazán számítottak,vagyis nem lehet elég "erősnek" lenni.
Ha nem sikerül a traumát feldolgozni, annak hosszú távú következményei a következők lesznek:
- Az érzelemszabályozás módosulásai – állandó rossz hangulat, önsértés, öngyilkossági gondolatok, robbanékony vagy nagyon gátolt düh (és a kettő váltakozása), kényszeres vagy gátolt szexualitás
- A tudat módosulásai – traumára vonatkozó amnézia és emlékbetörések (és ezek váltakozása), úgynevezett átmeneti disszociatív epizódok (mintha nem lenne a testében, mintha nem lenne önmaga, mintha a világ nem lenne valóságos körülötte), képtelenség a traumáról való gondolkodás mellőzésére (emlékbetörések vagy tépelődés)
- Önészlelés módosulása – tehetetlenségérzés, másoktól való különbözőség érzése, mindent elborító szégyen és bűntudat
- Emberi kapcsolatok módosulásai - elszigetelődés, bizalmatlanság, a megmentő krónikus keresése, önvédelem ismételt elmulasztása
- Az elkövető észlelése - totális hatalma van, a vele való viszonyon való tépelődés, iránta érzett paradox hála, idealizálás, az elkövetővel való kapcsolat „különlegességének”, „természetfelettiségének” érzése
- Jelentésrendszerek módosulásai – reménytelenség, kilátástalanság érzése hosszútávon
A fenti leírás hasonlóságot mutat a borderline személyiségzavar diagnózisával, amiről korábbi bejegyzésemben írtam. A modern kutatások három zavar esetében találtak bizonyítékot gyerekkori bántalmazásra: a szomatizációs zavaroknál (amikor testi betegség formájában jelennek meg a lelki problémák), a disszociatív identitászavarnál (ami a filmekből jól ismert többszörös személyiségzavar - ld. példul Harcosok klubja) és a borderline személyiségzavarnál.
Egy kutatás (1) például 100 disszociatív identitászavaros beteg közül 97 beteg előtörténetében talált súlyos gyerekkori traumát, leggyakrabban szexuális traumát. Az esettanulmányok szadisztikus, szinte gyilkosságig fajuló erőszakot tártak fel. A vizsgált személyek fele szemtanúja volt egy hozzá közel álló személy halálának.
Judith Herman (2) erős összefüggést talált a borderline személyiségzavar és a gyermekkori trauma között: a páciensek 81%-át bántalmazták gyermekként, bár nem olyan szélsőséges formában, mint a disszociatív identitászavarral küzdőket. Minél korábbi kezdetű, minél intenzívebb és minél tovább tartó volt a gyermekkori bántalmazás, annál nagyobb az esélye később a borderline személyiségzavar kialakulásának.
A szomatizációs zavart kutatták Brown és munkatársai (3). Azt találták, hogy a szomatizációs zavarban szenvedők a kontrollszemélyekhez képest több gyermekkori, főleg krónikus érzelmi bántalmazásról számolnak be.
A gyógyulás útja
Mint korábban említettem, a trauma hatásainak súlyossága függ a bántalmazás módjától, időtartamától, intenzitásától. Azonban a feldolgozás mindenképpen szükséges. A feldolgozás pedig nem kezdődhet meg addig, amíg a bántalmazás fennáll. Tehát az első és egyik legfontosabb lépés, hogy a bántalmazás kiderüljön és megszűnjön. A bántalmazó általában valamilyen módon fenyegeti a bántalmazottat. A fenyegetés lehet közvetlen (''lesz nemulass, ha elmondod"), mondhatja a bántalmazó, hogy ha kiderül a dolog, attól a gyerek fog megszégyenülni, rá fognak haragudni. És lehet, hogy a bántalmazó az egyetlen személy, aki figyelmet biztosít a gyermek számára, aki így inkább elviseli a bántalmazást, csak ne veszítse el a bántalmazó szeretetét.
A trauma feldolgozása nagyban múlik azon, hogyan reagál a környezet, mikor a gyermek elmondja, mi történt. Hihetetlenül romboló hatása van annak, ha nem hisznek neki. A legritkább, hogy gyerek a bántalmazás vádját magától találja ki.
Ha kiderült a bántalmazás, a következő lépés, hogy a gyermeket biztonságba helyezzük, olyan körülményeket teremtsünk, hogy a bántalmazó többé ne férhessen hozzá. Ezt követően pedig szakszerű terápiára van szükség.
Szerencsére ma már több szervezet is működik, ahova segítségért fordulhatunk. Néhány példa:
http://www.gyermekbantalmazas.hu
Források:
(1) Putnam, Frank W.; Guroff, Juliet J.; Silberman, Edward K.; Barban, Lisa; et al. The clinical phenomenology of multiple personality disorder: Review of 100 recent cases. Journal of Clinical Psychiatry, Vol 47 (6), Jun 1986, 285-293.
(2) Herman, J. L. (2003) Trauma és gyógyulás. Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. Háttér Kiadó – Kávé Kiadó – NANE Egyesület, Budapest.
(3) Brown, R.J., Schrag, A., Trimble, M.R. (2005) Dissociation, childhood interpersonal trauma, and family functioning in patients with somatization disorder. In. Am J Psychiatry. May; 162 (5): 899-905.
További felhasznált irodalom:
Ferenczi S. (1971) Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között. In. Buda B. (szerk.) A pszichoanalízis modern irányzatai. Gondolat Könyvkiadó, Budapest.
Macdonald, G., Higins, J. PT, Ramchandani, P., Valentine, J.C., Bronger, L.P., Klein, P., O’Daniel, R., Pickering, M., Rademaker, B., Richardson, G., Taylor, M. (2012) Cognitive-behavioural inerventions for children who have been sexually abused. Campbell Systemic Reviews, Issue 14. The Campbell Collaboration.
