"Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni."

(Marcus Aurelius)

A félelem az egyik legalapvetőbb érzelem és eredetileg túlélésünket segíti. Jól tesszük például, ha nem merünk leugrani egy nagyon magas szikláról, vagy ha gyorsan másfelé indulunk, ha távolról meglátunk egy oroszlánt. Azonban amikor a félelmeink veszik át az irányítást az életünk fölött, biztosan nem a számunkra legjobb döntéseket hozzuk meg. Hogyan is befolyásolja döntéseinket a félelem?

A félelem mindig a dolgok rossz oldalára koncentrál. Jó felkészülésnek tűnhet egy új helyzetre, ha végiggondoljuk, mi a legrosszabb, ami történhet. Új munkahely? Kirúgnak 2 hét után, mert alkalmatlan vagyok. Első randi? Biztos rém unalmas és kínos lesz. Ha azonban mindig csak a legrosszabbat gondoljuk el, egy idő után azt hisszük, ez a legvalószínűbb, ami történik. Így pedig igazán feleslegesnek tűnik bármibe is belefogni - úgyse lesz jobb semmi, nem igaz? Hát nem!

A félelem nem engedi, hogy jól átgondoljuk a dolgokat. A félelem általában azonnali cselekvést követel. Ez jól is jön, ha üldöz a mamut, de ha egy bonyolult döntést kell hozni, mondjuk, hogy hová fektessük be megtakarításainkat, nem biztos, hogy az első impulzusunk a leghelyesebb. 

A félelem döntésképtelenné tehet. A másik változat az előző témára, mikor viszont örök rágódásban maradunk a lehetőségek között. Miért? Mert természetesen mindennek van hátránya. És ha a hátrányokra koncentrálok, nehéz választani, hogy melyik rossz legyen.

A félelem arra késztet, hogy elkerüljünk minden újat vagy ismeretlent. Az új és ismeretlen dolgok természetesen kockázatosak. Annál is inkább, mert mivel ismeretlen, nem tudjuk irányítani. Ez probléma is, ha valaki folyton külső dolgokat akar kontrollálni és "nem éri be" önmaga irányításával. Ha én kiszámítható vagyok önmagam számára, nem kell félnem attól, hogy egy új helyzettel nem birkózok meg.

A félelem beszűkít minket. A félelem azt tanácsolja, hogy ne mosolyogjunk idegenekre, ne fejtsük ki a véleményünket mások előtt, ne kérjünk előléptetést, ne hívjuk el azt a lányt randira. Ha a félelmünknek adjuk át a gyeplőt, valószínűleg az ágyban fogunk kucorogni a paplannal a fejünkön.

A félelem elnyomja az intuícióinkat. Sok jó döntéshozó állítja, hogy a megérzéseire hallgat. A félelem azonban egész testünkben jelen van, hangosan kiabálva, mi mindent ne csináljunk, így esélye sincs annak a belső hangnak, ami egyéb érzéseinkből táplálkozik és segítene eligazodni a világban.

Mit tehetünk akkor a félelem ellen? A legfontosabb, hogy felismerjük, ha döntéseinkben túl nagy teret engedtünk eddig az aggodalomnak. Jól dönteni akkor tudunk, ha magabiztosnak, határozottnak, energikusnak, nyugodtnak érezzük magunkat. Próbáljuk tehát elhallgattatni a félelmeket, hogy más hangokat is meghalljunk.

Ha ez nem megy ilyen egyszerűen, érdemes szakember segítségét kérni. Amíg valaki egyfolytában a veszélyforrásokat kutatja, nem marad ideje kiteljesedni, élvezni az életet, nem tudja kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Vegyük át az irányítást a félelemtől és tuszkoljuk vissza megfelelő helyére: legyen a helyzetekben megjelenő érzelmeink egyike. Ne az egyetlen.

Forrás:

https://www.psychologytoday.com/blog/focus-forgiveness/201505/is-fear-calling-the-shots