Ma a Wesselényi utcán sétálva egy kirakatban az alábbi feliratot láttam: "Life is short - eat dessert first" (Az élet rövid - kezdd a desszerttel). Először mosolyogtam egy jót a cukrászda-tulajdonos ötletességén. Aztán eszembe jutott, hogy bár a "carpe diem" gondolata az ókorba nyúlik, ez a mondat talán mégis nagyon mai. Persze az ókorban nem is pont erre gondoltak, de ide mindjárt visszatérek. Szóval a desszerttel kezdődő étkezés szerintem egyre jellemzőbb az X, Y, Z, ZS, stb. generációkra. Hogy várakozni a jó dologra, késleltetni a vágy beteljesülését rém nehéz, ami gyerekkorban mondjuk szuper-cuki:
https://www.youtube.com/watch?v=QX_oy9614HQ
Úgyhogy ma nem is túl divatos a kivárás, inkább szerezzük meg azonnal, amit csak lehet, lásd fogyasztói társadalomban élünk, de ebbe most nem mászunk bele, elvégre nem szociológia-blog ez. És akkor mi lenne a baj azzal, ha rögtön megtesszük, megvesszük, megesszük, ami jólesik?
A kutatások szerint aki gyerekkorában képes a késleltetésre (nem eszi meg rögtön a pillecukrát a fent linkelt videóban), az sikeresebb lesz az iskolában, illetve későbbi életében. Érthető: a szorzótábla gyakorlása aligha okozott bárkinek valaha a legcsekélyebb élvezetet - sokkal inkább a jóval később megkapott matek ötös, nem beszélve a papa meg a mama szeme csillogásáról annak láttán. Szóval a siker kulcsa lenne eszerint, hogy tudok-e várni.
De ne essünk a ló túloldalára sem: ne várjunk örökké! Ez lenne az, amire Horatius célzott a "Carpe diem!"-mel. Hogy éljünk a mában, ne a tegnapban és ne a holnapban. Fontosak a jövőbeli célok és a kitartás, de ez ne jelentse azt, hogy elfelejtem megélni a mai napot, kiélvezni benne, amit csak lehet.
Ami pedig a saját, optimista megközelítésemet illeti mindezen messzire szaladt filozofálgatás után: ha lehet, élvezzük az összes fogást, akármilyen sorrendben is tálalják!
