A pszichoterápiáról sokan gondolják, hogy bármilyen problémával is megy oda az ember, rövidesen a kora gyerekkori élményeiről lesz szó. Nos, a feltételezés nem teljesen alaptalan, mivel nagyon sok pszichés problémát legkorábbi élményeink alapoznak meg, ugyanakkor e korai tapasztalatok nem a múlt lezárt tokjában ücsörögnek, hanem jelenlegi közeli kapcsolatainkban elevenen működnek. Következésképp a múlt feltárása segít megérteni, miért úgy viselkedünk, ahogy, változtatni viszont a jelenben lehet.

A kötődéselmélet kidolgozója, John Bowlby szerint a kötődés eredeti funkciója, hogy a gondozó közelségét biztosítsa, mivel a csecsemő egyedül életképtelen lenne. A gyerekek úgy egy éves korukra kialakítják fontos kapcsolataik "belső munkamodelljét", vagyis stabilizálódik a fejükben egy elképzelés arra vonatkozóan, mire számíthatnak a számukra fontos személyektől, az ő egyes viselkedéseikre hogyan válaszol a másik. Általában elmondható, hogy a kötődési stílusok "ellenállnak az időnek", vagyis az egy éves korban megfigyelhető kötődés nagyon nagy valószínűséggel változatlan marad a gyerekkor során, sőt, a későbbi párkapcsolatunkban is hasonló módon kötődünk társunkhoz és a gyerekeinkhez való kötődésünket is erősen befolyásolja saját korai kötődésünk.

Mary Ainsworth az Idegen Helyzetek elnevezésű kísérletével 3+1 csoportba tudta sorolni az egyévesek kötődési viselkedését. Maga a vizsgálat abból áll, hogy a csecsemők anyjukkal játszanak egy szobában. Kicsit később csatlakozik hozzájuk egy idegen, majd az anya feltűnés nélkül kimegy. Az anya visszajön, szükség esetén megvigasztalja a babát, az idegen kimegy, majd az anya is kimegy, a baba egyedül marad. Ezután előbb az idegen jön be, próbálja megnyugtatni a csecsemőt, majd visszatér az anya. A bonyolult ki-be járkálás lényege valójában az anyával való újratalálkozás, illetve, hogy ekkor hogyan reagál a baba. A biztonságosan kötődő gyerekek az anya jelenlétében bátran fedezik fel környezetüket és ismerkednek az idegennel, távollétében feszültek és örülnek visszatérésének. A bizonytalan kötődési stílusnak két típusát találták a kutatók: az elkerülő és az ambivalens kötődést. Az elkerülő kötődési stílusba sorolt gyerekek esetén úgy tűnt, nem sok vizet zavar számukra, ki jön, ki megy, eljátszottak a szobában. Későbbi vizsgálatok során ugyanakkor kiderült, hogy ők is feszültek az anya nélkül (növekedik szívritmusuk vagy egyéb stresszre utaló élettani mutatójuk), csak ezt nem látni rajtuk. Az ambivalens módon kötődők az anya jelenlétében is kissé szorongók, nem olyan bátrak az új helyzettel és idegen személlyel való ismerkedésben, hangosan ellenzik anyjuk távozását, ugyanakkor visszatérésének sem örülnek egyértelműen: odaszaladnak, de aztán ellökik maguktól, nehezen megnyugtathatók.

A +1 csoportot azok a gyerekek alkották, akiket nem tudtak besorolni egyik előző kategóriába sem, őket dezorganizált kötődésűnek nevezték el. Az ő viselkedésük furcsa volt, néha "lefagytak", ringatózással, esetleg önmaguk ütögetésével próbálták magukat nyugtatni az anya távollétében, az anya visszatérésekor pedig vagy megközelítették az anyát és nem mozdultak, vagy a földre buktak.

A kötődési stílusok természetesen nem véletlenszerűen alakulnak ki. Az Egyesült Államokban a gyerekek 65%-a biztonságosan kötődik, 21% elkerülő, 14% ambivalens. Más kultúrákban ettől kissé eltérnek a számok (például Németországban több az elkerülő, Japánban a bizonytalan kötődési stílusú gyerek), de a kategóriák megtalálhatók. (Ez a statisztika a dezorganizált kötődési stílust nem vette számításba.) Az egyes kötődési stílusokra jellemző a szülői viselkedésmód is. A biztonságosan kötődő gyerekek szülei érzelmileg elérhetők, megfelelően reagálnak a gyermek jelzéseire, igényeire. Az elkerülő gyerekek szülei általában kevéssé reagálnak a gyerek érzelmeire, illetve elutasítóak, ha a gyerek intenzív érzéseket fejez ki. Lehetnek elhanyagolók, de az is lehet, hogy félig-meddig tudatosan tanítják gyereküket arra, hogy ne tulajdonítson nagy jelentőséget érzéseinek ("Ugyan már, katona dolog."). Az ambivalens kötődésű gyerekek szülei nincsenek "finoman hangolva" a gyerek jelzéseire, olykor egy darabig figyelmen kívül hagyják a gyerek igényeit, máskor saját igényüknek megfelelően foglalkoznak vele (például nem a gyerek aktuális aktivitási szintjének megfelelő intenzitású játékba kezdenek).

A későbbi lelki egészség szempontjából a biztonságos kötődést tartják a legjobb útnak, de az elkerülő és ambivalens kötődéssel jellemezhető személyek körében sem gyakoribb a pszichés probléma. E három kötődési stílust valójában sikeres alkalmazkodásnak nevezhetjük: az elkerülő gyerek megküzd a szülő nagyobb érzelmi távolságával, az ambivalens gyerek pedig fel tudja kelteni kevésbé ráhangolódott gondozója figyelmét. Más kérdés, hogy később például a párkapcsolatban esetleg már kevésbé hasznos ez a stratégia... Komolyabb nehézséget jelez azonban előre a dezorganizált kötődési stílus. E stílus esetén valójában nincs stratégia, a gyerek azt éli meg, hogy a szülő az ő számára kiszámíthatatlan. Ilyen kötődési stílus jellemzi a bántalmazott gyerekeket, akikkel korábbi bejegyzésemben foglalkoztam. Ami jobban meglepte a kutatókat, hogy előfordult ez a kötődési stílus nem bántalmazó szülőknél is. További vizsgálódások során az derült ki, hogy ezekben a megmagyarázhatatlan esetekben a szülők maguk voltak traumatizáltak és traumájukat nem dolgozták fel. A szülő és gyermekének interakcióját rögzítő videó felvételek másodperc töredékeire lebontott elemzése során derült ki, hogy e szülők arcán egy-egy pillanatra rémisztő vagy rémült arckifejezés jelent meg. E szülők gondban vannak a mentalizálás képességével, aminek szerepét itt írtam le részletesen.

A múltunk tehát nem marad a múltban, a jelenben számunkra fontos személyek egy-egy mondata, mozdulata felidézheti korai élményeinket és annak megfelelően reagálunk rá. Erre gyanakodhatunk, akárhányszor számunkra is meglepően hevesen reagálunk valamire. Az, hogy a régi mintázatok újra és újra megelevenednek, veszélyforrás jelenlegi kapcsolatainkra nézve, de egyben órási lehetőséget is jelent. Így ugyanis szükség esetén újraírhatjuk azt, amit elsőre nem sikerült jól megírni. 

Kép forrása: http://www.fotkyfoto.hu/fotok-kepek/ido-spiral(23691458)/