A stressz szó hallatán általában negatív dolgokra gondolunk, pedig már Selye János stresszkutató megkülönböztette az eustresszt, a "jó stresszt" és a distresszt. A stressz jó fajtája az lenne, ami motivál minket, illetve amit élvezünk - ez egyeseknek lehet a bungee jumping, másoknak a színpadon szereplés és így tovább. A negatív változat azt gondolom, nem igényel magyarázatot...
Stresszor alatt értünk tehát minden olyan ingert, ami szervezetünktől alkalmazkodást követel meg. Ezek az ingerek lehetnek környezeti-fizikai ingerek (pl. sérülés, szmog), lehet társas esemény, konfliktus, vagy belső lelki élmény (érzések). Ezek a stresszorok nem automatikusan váltanak ki választ belőlünk, hanem úgynevezett modulátorok befolyásolják egyedi válaszunkat. A modulátorok két csoportját a kognitív és társas modulátorok alkotják. A kognitív modulátorok olyan gondolatok, amik a megküzdés irányába terelnek minket. Társas modulátor a társas hálónk, azok az emberek, akik körülvesznek minket, akikre számíthatunk a nehézségek esetén. Kutatások szerint nem az számít, hogy valójában mekkora a társas hálónk, hány embert mozgósíthatnánk magunk körül, hanem hogy mi magunk milyennek ítéljük a társas támogatottságunkat.
A stresszor tehát ezen szűrőkön "halad át" először, majd kiváltja a stresszreakciót. Ennek van élettani, kognitív és viselkedéses összetevője. Az élettani szinten szervezetünk felkészül a megküzdésre, adrenalint és noradrenalint termel, növeli a pulzust, a légzésszámot, csökkenti az aktivitást az olyan szerveknél, ami késleltethető tevékenységet végez, például a bélrendszerben. A kognitív válasz a stresszorral kapcsolatos gondolatokat jelenti, miképp vélekedem arról, a viselkedéses válasz pedig a konkrét cselekvéseket jelenti - legyenek azok hasznosak (pl. futás az oroszlán elől) vagy kevésbé hasznosak (pl. sikítás az oroszlánra).
Egy-egy esemény általában akkor igazán stresszkeltő, ha traumatikus, ha úgy érezzük, nem a mi befolyásunk alatt áll és ha váratlan.
Selye János szerint ha stressz ér minket, megpróbálunk alkalmazkodni, ami egy ideig megy, előbb-utóbb azonban kimerül a szervezet és ilyenkor betegségek jelentkeznek. Ezért nagyon fontos, hogy megküzdési készségünket növeljük, hogy minél hatékonyabban szálljunk szembe a nehézségekkel, hogy ne jussunk el a kimerülés állapotáig.
A stresszel való megküzdés Lazarus szerint két lépcsős folyamat. Először értékelést végzünk, hogy mi a probléma, fontos-e ez nekem, akadályoz-e céljaim elérésében. Ha nem, akkor a továbbiakban nem is kell foglalkoznunk a problémával. Egy másodlagos értékelés során próbáljuk meghatározni a probléma okát és eldöntjük, meg tudunk-e küzdeni vele.
Megküzdési készségeinket két nagy csoportra szokták osztani: a problémaközpontú és az érzelmi központú megküzdésre. Problémaközpontú megküzdési mód az információgyűjtés, a time management, a konfliktuskezelés társas helyzetekben (ehhez szükséges kommunikációs, társas készségek), illetve az életmód-változtatás, például prioritásaink átgondolása. Az idővel való hatékony gazdálkodást kiemelném a listából, mivel önmagában időbeosztásunk tudatos kialakítása kiegyensúlyozottabbá tehet minket. Érzelemközpontú megküzdési lehetőségek a társas összehasonlítás ("igaz, hogy nem keresek annyit mint szeretnék, de nagyon sok embernél keresek jobban"), a gondolatok átstrukturálása ("igaz, hogy nagyon nehéz megfelelnek az új munkahelyen és folyton túlórázok, de ennek meglesz a haszna, mert szakmailag sokat fejlődök; erre az időszakra kihívásként tekintek"), a figyelemelterelés (pl. sorozatrészek nézése, kocogás), az érzelmek kifejezése (elmondani valakinek a problémát, "kipanaszkodni" magunkat) és a relaxáció.
A problémaközpontú megküzdést akkor érdemes alkalmazni, ha van lehetőségünk megoldani a problémát - például stresszt jelent a holnapi találkozó az új üzleti partnerekkel - igyekszem minél jobban felkészülni. Az érzelmi központú készségekre inkább akkor van szükségünk, ha a probléma nem megoldható, például gyászt kell feldolgoznunk, illetve szükség lehet rájuk elhúzódó stressz esetén, mikor végül meg tudjuk oldani a problémánkat, de addig is túl kell élni a napokat. Bizonyos megküzdési technikákat nem igazán kell tanulni, mint amilyen a figyelemelterelés, illetve sok ember számára az érzelmek kifejezése, ezeket csak érdemes tudatosan alkalmazni. Vannak azonban olyan készségek, amiket érdemes fejleszteni, ilyen például az önérvényesítés készsége. Mivel ez bővebb téma, ezzel egy következő bejegyzésben szeretnék majd foglalkozni.
