A pszichopata kifejezés már nem "politikailag korrekt" a pszichiátria területén, ezeket a személyeket ma az antiszociális személyiségzavar diagnózisával látnák el. A köztudatban talán leginkább a baltás gyilkosok és a legtöbb ember idegszálait izgalomba hozó sorozatgyilkosok képe jelenik meg a szó hallatán. Valójában a rövid diagnózis a következő: a pszichopata nem szeret, nem szorong és nem tanul. Nem szeret, vagyis képtelen mély érzelmekkel kötődni valakihez, aminek egyik fő oka az empátiára való képtelenség. Az antiszociális személyiségzavarban szenvedők ugyan általában tudják, hogyan érez és gondolkodik a másik, de ez belőlük nem vált ki érzéseket. Nem szorong, nem aggódik tettei következményein, nem bánja meg hibáit. És nem tanul, amennyiben cselekedetei negatív következményei nem tartják vissza attól, hogy újra ugyanazt tegye. Általában folyamatos unalomérzettel küzd, ami miatt kockázatkereső. Alapvetően impulzív, azt teszi, amihez az adott pillanatban kedve van.
Ez a kombináció "ideális bűnelkövetővé" teszi ezeket a személyeket, hiszen a bűncselekmény kellően izgalmasnak tűnik, azok a tényezők pedig nem zavarják a pszichopatát, ami a többi embert visszatartja, úgy mint a másoknak ártás miatti bűntudat vagy a negatív következmények miatti aggódás.
Igazán veszélyessé akkor válnak ezek a személyek, ha antiszocialitásuk mellett nárcisztikusak és intelligensek is. A nárcisztikus személyiségzavar ismérvei:
- Erős szükséglet a mások csodálatára
- Kizsákmányoló, kiszipolyozó viselkedés
- Nagyszerűség, lenyűgöző hatás, grandiozitás
- Empátia hiánya
- Arrogáns és zsarnoki
- A siker és hatalom köré épülő gondolatok
- Egyediségbe vetett hit
- Felhatalmazottság érzése (én megtehetem, mert az én dolgom)
- Irigység
E kombinációra jó példa Francis Underwood. Hatalomra vágyik, aminek eléréséért nem riad vissza semmilyen eszköz bevetésétől, legyen szó hazugságról, manipulációról, vagy akár gyilkosságról. Feleségéhez sem mély érzelmi kapcsolat fűzi, inkább érdekszövetségben élnek.
De természetesen nem csak a filmek világában bukkannak fel a hatalommal rendelkező, sikeres nárcisztikus személyek. A Steve Jobs halála óta napvilágot látott, életrajzi jellegű írások beszámolnak róla, hogy míg remek készségekkel rendelkezett az innováció területén, alkalmazottait gyakran megalázta és szemrebbenés nélkül vallotta magáénak mások munkáját. Számos kutatást végeztek azzal kapcsolatban, vajon a nárcisztikus vezetők sikeresebbek-e mint a szerények. Ray Williams "Vezetők: szeretjük a szerény vezetőket, de idealizáljuk a nárcisztikusakat" című cikkében (1) áttekinti e kutatásokat, amiből idéznék néhány érdekes eredményt. Eszerint a nárcisztikus vezetők fizetése jobb, mint a szerény vezetőké és általában az a vélekedés róluk, hogy "Igaz, hogy egy s***fej, de jól fut a szekér". Ugyanakkor a valóságban a szerény vezetők ugyanolyan sikeresek a cég eredményei szempontjából, ezekben a szervezetekben jóval kisebb a fluktuáció, az alkalmazottak elkötelezettebbek és motiváltabbak, az alacsonyabb szintű vezetők inkább érzik azt, hogy beleszólhatnak a döntésekbe. Vagyis mondhatjuk, a nárcisztikus (és sokszor pszichopata vonásokkal rendelkező) vezetők valóban jó manipulátorok: mindannyiunkkal elhitetik, hogy szükség van rájuk, jól járunk, ha elviseljük őket, mert így a cég is sikeresebb lesz. Pedig nem.
Végül néhány szó a sorozatgyilkosokról. Nos, ők nem feltétlenül pszichopaták, bár egyértelműen súlyos pszichés rendellenességben szenvednek. Például a filmsorozatból jól ismert Dexter Morgan nem feltétlenül esik ebbe a kategóriába. Bár a sorozat elején saját bevallása szerint nem él át érzelmeket, kibontakozik a történetből, hogy egyszeri súlyos traumát élt át, mikor kisgyerekként végignézte anyja brutális meggyilkolását, majd hosszabb időt kellett egy konténerben eltöltenie a véres tetemmel. Egy ilyen trauma valóban vezethet oda, hogy az ember leválassza magáról, tagadja érzelmeit, elfojtsa az emléket. Az elfojtással azonban nem lehet megszabadulni az emléktől, így az egy Freud által ismétlési kényszernek nevezett reakciót vált ki, ahol a traumatizált személy újra és újra átéli a traumát - Dexter esetében az aktív oldalon, vagyis ezúttal ő gyilkol. Dexter azonban tanul nevelőapjától, szereti testvérét, a sorozat egy pontján már aggódik is számára fontos emberek miatt, vagyis szorong.
A korai traumák többféle pszichés zavart okozhatnak és az antiszociális személyiségfejlődésben is lehet szerepük. Jelenleg úgy gondoljuk, az antiszocialitásnak van genetikai háttere és fontosak a környezeti tényezők is. Utóbbiak közé tartoznak a magzatkori károsító hatások az anyai stressz miatt, a korai gondozás minősége, az elválás a legfontosabb szeretett személyektől kis korban, a rossz szociális körülmények, úgy mint éhezés, tömegben élés, gyakran elszenvedett fájdalom, valamint a korai, ismétlődő fizikai és szexuális bántalmazás. Az antiszociális személyiségzavar gyógyszerrel nem kezelhető és ellenáll a pszichoterápiának, legfőképp mivel e betegcsoportnak általában nincs motivációja a változásra.
Mire jó tehát, ha az ember kicsit pszichopata? Arra, hogy sikeres legyen, hatalmat, elismerést és pénzt szerezzen magának, ne aggódjon a dolgokon, ne kínozza a lelkiismeret. És mikor nem ajánlják ezt az állapotot a kezelőorvosok és gyógyszerészek? Ha valaki valódi, mély emberi kapcsolatokra vágyik. Hja kérem, mindent egyszerre azért mégsem lehet...
(1) Ray Williams: Leaders: We Love Huble Leaders But Idolize Narcissists
