Fogyni kéne...
A diéta első napja. Reggelire büszkén megeszem a kis adag zabkását, üres kávét, irány a munka. Elégedettség - ez volt az első lépés. Úgy 10 órakor elkezdek tűnődni, túl korán van-e még ebédelni. Szerencsére tengernyi a munka, kitoljuk az ebédet délig. Csirkemell salátával. Ez rendben, jó lenne egy kis desszert. Mondjuk valami túrós. Vagy csoki? Hmm... De erős vagyok, nem kell desszert! Délután 4 körül elkezdek recepteket nézni a neten - kizárólag diétásakat! 6-kor elmegyek futni - menni fog ez, erős vagyok, rövidesen tökéletes alakom lesz! Vacsora - egy alma zsírszegény sajttal. Álmodozás az előző esti pizzáról. Jó, hogy a spájzbeli nassolni-valóktól megszabadultam. Vajon mi van a hűtőben, ami finom? Nem, nem kell enni! Inkább lefekszem aludni.
Ismerős a fent vázolt lelkiállapot? Az "erősek" kitartanak az esküvőig, osztálytalálkozóig, céges wellness hétvégéig és csak utána esnek neki jópár muffin-nak, mások már a célszalag előtt. A média egyre gyakrabban figyelmeztet minket az elhízás és cukorbetegség veszélyeire, amik egyre gyakoribb problémák, a magyarországi statisztikák is egyre rosszabbak. A legtöbben meg is próbálnak fogyni - ki ne akarna egészséges lenni -, de valamitől ez szinte lehetetlen küldetés.
Kísérlet igazolja: a fogyókúra megőrjíthet
Az egyik leghíresebb kalóriacsökkentéses kísérletet dr. Ancel Keys végezte a II. világháború alatt az Egyesült Államokban. A kísérlet célja az volt, hogy meghatározzák,a háború miatt éhező embereket hogyan lehet a legjobban újratáplálni. Ennek érdekében 36 olyan férfit kértek meg a kísérletben való részvételre, akik erkölcsi okokra hivatkozva nem mentek harcolni Európába. Ők normál súlyú, egészséges férfiak voltak, akik tudták, hogy nemes cél érdekében vállalják az éhezést. A kísérlet 3 fázisból állt: 3 hónap előkészület, 6 hónap éhezés (úgy tervezve, hogy a résztvevők testsúlyuk 25%-át veszítsék el) és 3 hónap újratáplálás.
A kísérlet résztvevői a Minnesotai Egyetem egy kollégiumi épületében éltek és az étkezési megszorítások mellett heti 35 kilométert kellett gyalogolniuk. Minden ételüket helyben készítették és péntekenként határozták meg a következő hét során elfogyasztható kalóriamennyiséget, ami garantálja a heti 1,1 kg fogyást. Ez átlagosan napi 1600 kalóriát jelentett a fiatal férfiak számára, akik a kísérlet előtt kb. napi 3200 kalóriát fogyasztottak. Étrendjüket úgy állították össze, hogy hasonlítson arra, amihez a háború sújtotta Európában hozzájuthattak az éhezők: krumplit, répát, barna kenyeret kevés lekvárral, kis pohár tejet, csirkét és hasonlókat kaptak.
Az önként vállalt éhezők rémesen érezték magukat: ingerlékenyek, letargikusak és szorongók lettek akárhányszor megtudták, mennyit ehetnek a következő héten. Pártfogórendszert kellett kialakítaniuk: egyedül senki nem hagyhatta el a kollégiumot miután egyikük megszegte a diétát és ki kellett zárni a kísérletből. Szédültek, állandóan fáztak (vastag takarót kértek a nyári melegben), fájtak az izmaik, hullott a hajuk, romlott a koordinációjuk, ödéma és fülcsengés jelentkezett. Néhányuk félévet halasztott, mivel nem tudott eléggé koncentrálni a tanulásra. Szexuális vágyaik eltűntek. Rögeszméjükké vált az étel: különféle rituálékat alakítottak ki az étkezésekhez (ahogy azt az evészavarosok is teszik), vizet adtak az ételhez, hogy tovább tartson, sokan gyűjtöttek szakácskönyveket és recepteket. Egyiküket annyira rabul ejtett egy pékségből kiáradó illat, hogy vett egy tucat fánkot, amit gyerekeknek adott az utcán, hogy nézhesse, hogyan eszik meg. Eredetileg a kísérlet résztvevői rágózhattak, de miután többen napi 40 rágógumit használtak el fejenként, úgy döntöttek, ez befolyásolja a kísérlet eredményét és betiltották.
Az eredeti 36 résztvevőből csak 32-en maradtak az éhezési szakasz végére. Az egyik kieső bevallotta, hogy lopott nyers répát, kukákból ételmaradékokat, amiket elfogyasztott, továbbá fagylaltot vett a boltban. Ketten olyan súlyos stresszt éltek meg, hogy pszichiátriára kerültek: egyikük öngyilkosságot kísérelt meg, másikuk szándékosan levágta három ujját.
Az újratáplálási szakaszban különböző mennyiségű fehérjét, vitamint kaptak, illetve különböző ütemben növelték a bevitt kalóriát. Legelőször a szédülés, letargia és apátia szűnt meg, az állandó éhség, gyengeség és libidó-csökkenés fennmaradt még néhány hónapig. A hazabocsátásuk utáni napon az egyik résztvevő kórházba került, annyira túlette magát. Egy darabig sokan túlsúllyal küzdöttek, nehezen nyerték vissza izomtömegüket. 80-as éveikre azonban egyikük sem érezte, hogy maradandó károkat okozott volna számára a kísérlet.
De ha nem fogyókúra, akkor mi?
Ez a kísérlet azért nagyon érdekes, mert az előirányzott fogyás (heti 1 kg) és a kalóriamennyiség nagyon hasonlít a legtöbb fogyókúrás ajánláshoz. Úgy látszik, ez azonban rossz esetben pszichiátriára, jobb esetben "csak" letargiába taszítja a fogyni vágyót. Ráadásul az is jól megfigyelhető, hogy a fogyókúra elhagyása után a helyzet egy darabig rosszabb, mint volt: a korábban normál súlyú férfiak egy ideig túlsúlyosak voltak.
Mit lehet akkor tenni? Először is: a fogyókúrának nincs értelme. Vagyis annak, hogy kúraszerűen egy időre megváltoztatom étkezési szokásaimat, esetleg valóban le is adok annyi kilót, amennyit szeretnék, majd visszatérek a kiinduláshoz. Logikus, hogy végleg el kell köteleződni egy új életmód, de legalábbis étrend mellett. Ilyen étrendlehetőségből is jópárat kínálnak már, csak győzzön az ember választani. Számomra meggyőzőnek hangzik Emily Deans pszichiáter javaslata: mivel az elhízás kizárólag a civilizált embert és a háziasított állatokat érinti, logikus visszatérni őseink étrendjéhez. Vagyis hagyjuk el a cukrot, az agyonkezelt ételeket és a gabonát. Nyilván ehhez is akaraterő kell, mert sok kedvenc falatról kell lemondani, de legalább a fentebb leírt testi-lelki tüneteket elkerülhetjük. Meg azt a sok betegséget, amit a túlsúlyosaknak "ígérnek".
Forrás:
