Gyakran kérdezik meg tőlem kliensek, ismerősök és ismeretlenek, hogy mitől több, jobb, vagy egyáltalán más pszichológussal beszélgetni, terápiába menni, mint a barátokkal beülni egy sör mellett "kibeszélni magunkat". A kérdés jogos, hiszen mindkét esetben emberek ülnek egymáshoz aránylag közel és beszélnek - a hasonlóság tehát nyilvánvaló. De mi akkor a különbség, és megéri-e a különbség, hogy pénzt is adjunk érte? Mitől működik a terápia?

 A pszichoterapeuta másképp hallgat

Több filmben szerepel humorforrásként, hogy a terapeuta a kliens háta mögött éppen alszik, olvasgat, vagy épp ott sincs, mert kiugrott uzsonnázni, míg a kliens élete drámáit ismerteti. A terapeuta aktivitása (vagyis, hogy mennyit beszél egy-egy ülésen) függ az általa képviselt irányzattól és a személyiségétől, de valóban többet hallgat, mint a barátunk tenné a kocsmában. Fontosabb talán viszont az, hogy hogyan hallgat, hogyan figyel a másikra.

Figyeli egyrészt, hogy konkrétan mit mond a másik személy, és hogy az éppen milyen érzelmi állapotban van. Hogy ez az érzelmi állapot mennyire felel meg annak, amit az elmesélt tartalom alapján várnánk (pl. mosolyogva beszél-e egy közeli hozzátartozó haláláról). Természetesen nincs kőbe vésve, milyen helyzetben hogyan kell érezni magunkat, de ha az érzés eltér az "átlagostól", a sokaknál tapasztalhatótól, arról érdemes lehet beszélni, megérteni.

Emellett a terapeuta azt is folyamatosan figyeli, őbelőle milyen érzéseket vált ki a másik. Érzéseket természetesen mindnekiből kiváltunk, a különbség, hogy ezt a terapeuta folyamatosan tudatosítja is magában és felhasználja arra, hogy a klienssel együtt megértsék, hogyan működnek a kapcsolatai. Hiszen a terápiás kapcsolat is kapcsolat, ott helyben is felmerülnek azok az érzések, amik más helyzetekben, más emberekkel előfordulnak - legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Amitől pedig a terapeuta képessé válik arra, hogy meghatározza, milyen érzést vált ki belőle a másik, és hogy ez mennyire a másik viselkedésén múlik, mennyire pedig a saját személyiségén (pl. tényleg sértegeti őt a kliens, vagy csak ő maga hajlamos sértőnek megélni sok mindent), az a hosszú önismereti út, amit be kell járnia a terapeutává válás során. A pszichoterapeuták általában legalább 250 óra önismereti terápiára kötelezettek - ez ugye heti 1 üléssel számolva körülbelül 5 év.

A pszichoterapeuta szkeptikus

A "szkeptikus" szónak talán negatív a felhangja és szinte szadistának is tűnik a terapeuta, amikor aláássa például azt a korábbi elképzelésünket, hogy a párkapcsolati problémáinkért kizárólag a másik a felelős. Ha úgy tetszik, tapasztalatai alapján kételkedik abban, amit mondunk. Nem abban, hogy őszinték vagyunk, hanem, hogy pontosan látjuk a helyzetet. A pontosítás pedig általában fájdalmas, ámde annál hasznosabb. Például ha a problémáink miatti felelősséget másoknak "adjuk", mi tehetetlenné válunk, ami végülis kényelmes álláspont ("Mit tehetnék?"). Másrészt azért csak jobb érzés, hogy van választási lehetőségünk, hogy tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat, jobban működjenek a kapcsolataink, elégedettebbek legyünk az állásunkkal, stb.

Egyébként a terapeuták - szerencsénkre - az olyan állításokkal szemben is szkeptikusak, hogy a kliens egy rakás szerencsétlenség, nincs számára semmi remény, a helyzet soha nem lesz jobb. Kételyeiket igyekeznek a kliens számára is nyilvánvalóvá tenni, hogy ő is alaposabban vizsgálja meg, mi alapján jutott erre a következtetésre, nem lehetséges-e, hogy mégsem ennyire szörnyű a helyzet.

A pszichoterapeuta feltétel nélkül elfogad, empatikus és hiteles

Nagyon fontos, hogy a terápia olyan közegben történik, ahol a kliens tettei nem esnek erkölcsi ítélet tárgyává. A terápiában részesülő személy fokozatosan megélheti, hogy minden kimondható, nem kell szégyenkeznie, a terapeuta egyetlen törekvése az lesz, hogy minél pontosabban megértsék, miért tette ezt vagy azt a páciens. Nem azt kutatják, ez helyes-e, hanem azt, hogy ez volt-e a legjobb megoldás az adott helyzetben; hogy valójában nyert vagy veszített a kliens ezzel a tettével. (Természetesen ha a kliens például arról számol be, hogy gyilkosságot tervez, és ennek alapja is van, azt a terapeuta nem fogja feltétel nélkül elfogadni, hanem lépéseket tesz a bűncselekmény megelőzése érdekében, amit közöl is a kliensével.)

A terapeuta empatikus - méghozzá megfelelő mértékben. A terápiához megfelelő mértékben, nem a barátsághoz, vagy egy üzleti vállalkozáshoz. Ez azt jelenti, hogy ráhangolódik a kliens érzésire, megfogalmazza azokat a maga és olykor a kliens számára, de nem kerül ő is ugyanabba az érzelmi állapotba. Ha például a kliens kétségbeesik egy előtte álló nehéz helyzet (például állásinterjú) miatt, a terapeuta ezt megérti, de ő maga nem esik kétségbe. Vagy ha a kliens zokog az ülésen, mikor egy közeli hozzátartozója haláláról beszél, a terapeuta megérti ezt az érzést, de ő maga nem fakad sírva. Ha ezt tenné, az aligha segítené a hozzá fordulót...

A terapeuta hiteles, vagyis őszinte az érzéseivel kapcsolatban. Vagyis ha a kliens rákérdez, hogy utálja-e őt a terapeuta és a terapeuta az elmesélt események után tényleg táplál rossz érzéseket, akkor ezt meg fogja fogalmazni a kliens számára. Elmondja például, hogy ezt valóban rossz volt hallania, de ez csak egy apró adalék a kliensről alkotott képében, ami a számos elmesélt történet és a közösen eltöltött idő alapján alakult ki benne. Mert senki nem csak jó tulajdonságokkal rendelkezik, de egy érett kapcsolatban a másik negatív tulajdonságaival is tisztában vagyunk, elfogadjuk őt ilyennek. A terápia persze nem áll meg itt: segít a kliensnek abban, hogy változtatni tudjon azokon a tulajdonságain, viselkedési módjain, amik megnehezítik a mindennapjait, kapcsolatait.

A pszichoterápiának célja van

Míg a kocsmai sörözésnél ritkán fogalmazunk meg célt, a pszichoterápia ezzel kezdődik. Terapeuta és kliens hosszan átbeszéli, mit szeretne elérni a kliens, hova szeretne eljutni, min szeretne változtatni. A jól kitűzött cél az egész terápia alatt iránytűként szolgál, ennek rendelődik alá az alkalmazott módszer, a célhoz vezető út. A terapeuta és a kliens szerződést köt egymással és ha úgy tűnik, elakadt a közös munka, ide térnek vissza. Mi is volt az eredetileg kitűzött cél? Hol tartanak ehhez képest? Hol tévedhettek el? Gondos mérlegeléssel meg lehet találni a kiutat, vagyis az előre vezető utat.

Ahogy azt Irwin Yalom neves pszichoterapeuta szokta mondani a klienseinek, a terápia olyan, mint egy színházi próba, ami az életre készít fel bennünket. Vagyis a terapeuta és a kliens kapcsolata is valóságos, hiszen ott vannak, érzéseket táplálnak egymás iránt, kommunikálnak egymással, de speciális kapcsolat is, aminek a dolga, hogy segítse a klienst abban, hogy változni tudjon, valamint dolga még, hogy befejeződjön, ha a kitűzött célt sikerült elérni. A barátokkal, kollégákkal, párral folytatott kommunikáció és kapcsolat pedig lehetőleg minél tovább kísér minket életünk során, gazdagítva és színesítve azt.

Kép forrása: http://www.lelkititkaink.hu/pszichologus.html