A minap a nagymamámmal beszélgettem az élet dolgairól, kapcsolatokról, pártalálásról, házasságról, és egy ponton azt mondta, ha összehasonlítja a mai időket a régiekkel, ha nagyon keres, talál előnyöket, de keresnie kell. Régi idők alatt ő leginkább még a 2. világháború előtti korszakot érti. Ahogy kicsit belegondoltam, én ezt úgy összegeztem, hogy ma nagyobb a szabadság, de több a bizonytalanság.

Igaz ez több szempontból is. Nagyobb a szabadságunk térben - sokkal többeknek van lehetőségük messzire elutazni, könnyebb külföldre költözni. Az is lehet ilyen szabadság, hogy bárkivel a világ bármely pontján kapcsolatot teremthetek. Nagyobb a szabadság, több a választási lehetőség abban, hogyan öltözködöm, milyen zenét hallgatok, milyen ételeket eszem, milyen vallást követek, ha követek egyáltalán valamilyet. Viselkedés szempontjából is sokkal több minden "belefér". A kapcsolatok terén is jóval nagyobb szabadságunk van: szexelhetünk házasság előtt, élhetünk együtt "csak úgy", lehetünk "lányanyák" jóval kisebb negatív megítélés mellett, elválhatunk, újraházasodhatunk, lehetünk szinglik, satöbbi. És sokkal szabadabb a pálya a pályaválasztás terén: elvileg bárkiből lehet bármi. Ez a felsorolás fantasztikusan hangzik, kérdés, mi az ár, amit ezért a szabadságért fizetünk?

Egy szóval: a bizonytalanság. A nagy szabadság számtalan választási lehetőséget jelent, ami sok, egyre bonyolultabb döntés elé állít bennünket. Nem is csoda, hogy a kamaszkor egyre hosszabbra nyúlik, a fiatalok hosszúra nyújtják diákéveiket, ami a keresgélés időszaka. Hogy jönnek ide pont a kamaszok? Mert ez az az életkor, amikor identitásunkat kialakítjuk, megfogalmazzuk önmagunk és környezetünk számára, hogy kik is vagyunk. Az 1920-as években Margareth Mead antropológus Szamoa szigetén vizsgálta a fiatalokat és azt találta, hogy a szamoaiakra semmiféle krízis nem jellemző, simán átcsusszannak a gyerekkorból a felnőttkorba. Ezt azzal szokták magyarázni, hogy ahol nem kell sok döntést hozni, mert egyértelmű, hogy pl. ha szamoai férfi vagyok, akkor felnőttként vadászni fogok, lesz egy feleségem és néhány gyerekem, akkor nem várható nagy lelki vívódás a felnőtté válás küszöbén.

De hogy ne menjünk egészen Szamoáig, Magyarországon sem volt korábban olyan szabad a pálya, mint manapság. Ha valaki 1920-ban egy parasztcsalád első fia volt, tudta, hogy földművelésből fog élni. Ha valami nagyon eltérő elképzelése volt, hogy ő például mindenképp varga akar lenni, azt megtehette, családja kisebb vagy nagyobb ellenállása mellett. (Persze jobban járt, ha nem akart mondjuk ügyvéd lenni, mert annak anyagi terheit már igen nehéz lett volna előteremtenie...) De általában az új generáció vitte tovább az előző generáció társadalmi rangját, karrierválasztását. Ami erősen meghatározta a párválasztást is és a közösség (adott társadalmi réteg) meg is teremtette a fiatalok számára az ismerkedés terepeit és lehetőségét.

Sokkal meghatározottabbak voltak tehát az emberek szerepei, sokkal szorosabban tartozott egy-egy közösséghez. Különösen, ha mondjuk egy mai Facebook-közösséggel vetem össze... Így sokaknak sosem kellett hosszan gondolkodnia, hogy ki is ő, mit akar az élettől - könnyen megválaszolta szerepei alapján. Szabolcsi parasztasszony vagyok, 4 gyerek anyja, református. És ez elég volt ahhoz, hogy tudja, mikor hogyan viselkedjen, mit viseljen.

A mi korunk ennél jóval nagyobb egyediséget vár el. Nem annyira a közösségek mentén határozzuk meg magunkat, ki kell például találni, hogy milyen pályát válasszunk úgy, hogy (képességeinket figyelembe véve) bármit választhatunk. El kell dönteni, hogy hol akarunk élni és hogyan - egyedül, párban, családban, kommunában... Ezek nehéz és fontos döntések és nem vagyok benne biztos, hogy az előző generációk jól fel tudták készíteni a mostaniakat ezekre. Hiszen nekik nem voltak ilyen problémáik. És akkor azt most nem is említem, hogy a szocializmus évei alatt mennyi időt tudtak a szülők a gyerekeikkel tölteni (lásd még a kulcsos gyerekek témáját).

Tehát a nagy szabadsággal nagyobb bizonytalanság is jár. Hogy ez jobb vagy rosszabb? A kérdés nyilván költői és mindegy is, hogy mi a válasz, mert ez van. Azaz: használjuk ki ennek a kornak az előnyeit, élvezzük a választás szabadságát, járjuk a saját utunkat, mert ez a korszak úgy tűnik, erről szól.