Költői kérdés: van-e bárki, aki még sosem gondolt arra, bár jobban ki tudott volna állni magáért a főnökével, anyósával, az udvariatlan pénztárosnővel szemben? Illetve néhányan gondolhatják, bár kicsit "kevésbé" tették volna ezt: bár ne üvöltöztek volna a fenti személyekkel...
A pszichológusok alapvetően három kommunikációs stílust különböztetnek meg: az agresszív, a passzív és az önérvényesítő, szép idegen szóval az asszertív kommunikációt.
Az agresszív kommunikációs stílust nem nehéz magunk elé képzelni. Az így kommunikáló személy a saját szükségleteit, igényeit fejezi ki a másik figyelmen kívül hagyásával. A másikat lealacsonyítja, minősíti "te... " típusú mondatokkal. Beszédstílusa hangos, erőszakos, testtartása fenyegető, támadó, nem valódi szemkontaktust teremt, hanem mereven néz. Az agresszív kommunikáció egy speciális esete a passzív agresszív, avagy manipulatív stílus. Ő ködösít, eltitkolja valódi érzelmeit, bizalmatlan. Mártírként jeleníti meg önmagát.
A passzív stílussal kommunikáló bizonytalan, nem tud kiállni saját érdekeiért. Hagyja, hogy mások döntsenek helyette, közlései bizonytalanok, céljai nem világosak. Konfliktusok esetén magára vállalja a hibákat. Jogos igényeiért is mentegetőzik. Beszéde halk, erőtlen, testtartása védekező. Kerüli a szemkontaktust, szorongó benyomást kelt.
És akkor elértük a csodálatos lehetőséget: az önérvényesítő kommunikációt. Ami abban segít minket, hogy a konfliktusokban a probléma megoldására tudjunk koncentrálni, illetve, hogy érvényesíteni tudjuk saját igényeinket úgy, hogy a másik érdekei se sérüljenek, legalábbis azt is vegyük figyelembe a konfliktushelyzet megoldása során. Milyen is lenne ez a kommunikáció? Kifejezzük saját igényeinket, vállaljuk önmagunk fontosságát, ugyanakkor mások jogaira is tekintettel vagyunk. A kommunikáció egyenes, közvetlen - azt mondjuk, amit érzünk, ami zavar minket, de nem a másikat minősítve, hanem a saját érzéseinkre összpontosítva (pl. "Dühös vagyok, mikor nem tudok belekezdeni a munkámba, mert te nem végeztél a feladatoddal időre" ahelyett, hogy "Őrületbe kergetsz a lustaságoddal"). Testtartásunk laza, nyugodt, metakommunikációnk összhangban van az elmondottakkal.
Több helyen találkoztam már az asszertivitással kapcsolatos jogok felsorolásával. Ezeket szerintem nagyon hasznos áttanulmányozni és megfontolni:
- Jogom van ahhoz, hogy meghallgassanak,
- Jogom van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak velem,
- Jogom van ahhoz, hogy kérdezzek, szakértőhöz forduljak,
- Jogom van ahhoz, hogy kifejezzem az érzelmeimet,
- Jogom van ahhoz, hogy elmondjam a véleményem,
- Jogom van ahhoz, hogy kiálljak az érdekeimért,
- Jogom van ahhoz, hogy azt mondjam, nem tudom
- Jogom van ahhoz, hogy hibázzak,
- Jogom van ahhoz, hogy segítséget kérjek
- Jogom van ahhoz, hogy megváltoztassam az elhatározásomat.
Ezek a jogok nyilvánvaló természetességgel megilletik a beszélgető partneremet is!
Voltaképp arról szól az önérvényesítés, hogy felelősséget vállalok önmagamért, az érzéseimért, a viselkedésemért és ugyanezt várom a másiktól is. Nem próbálom őt irányítani, utasítani, hanem kérek valamit, majd "megengedem", hogy a másik döntsön, a kérésemre igent, vagy nemet mondjon. Természetesen további cselekedeteimet befolyásolni fogja, ő miképp döntött. Ezt akár előre is elmondhatom. Vigyázat! Ez ugyan hasonlít a fenyegetéshez, de nem az! Példaként bemutatom a DESC-nek elnevezett asszertív módszert (igen, az amerikaiak nagyon-nagyon szeretik a betűszavakat). A példa Urbán Róberttől származik:
- Helyzet (describe): Mutassuk be a helyzetet! Foglaljuk össze néhány mondatban, hogy mi zavar! Legyünk tömörek, lényegre törők és ne támadjunk rá a másikra!
„Amikor nem csinálod meg a munkádat időre, akkor én sem tudom határidőre elküldeni a tőlem kért anyagot.”
- Érzéseink (express): Ha szükséges, mondjuk el az adott helyzettel kapcsolatos érzéseinket, egyes szám első személyben fogalmazva!
„Ilyenkor úgy érzem, hogy tehetetlen vagyok és csak fecsérelem az időmet.”
- Viselkedés (specify): Kérjük azt a konkrét viselkedést, amit szeretnénk a másiktól!
„Szeretném azt, hogy a megadott időre végezd el a munkádat.”
- Következmények (consequence)
„Ha ezt megteszed, akkor a továbbiakban is jól együtt tudunk működni, ha nem, akkor kénytelen leszek mással együtt dolgozni ezekben a projektekben.”
És ez miért nem fenyegetés? Igazából a mögöttes hozzáállás a különbség. Hogy valóban nem kényszeríteni akarom a másikat, hogy bizonyos módon viselkedjen, hanem választási lehetőséget ajánlok neki.
Az asszertivitást rengeteg tréningen lehet gyakorolni, elsajátítani, fejleszteni. Amikor én ilyen csoportot tartok, fontosnak tartom azt is, hogy a résztvevők megértsék, átérezzék, mi az, ami eddig esetleg gátolta őket a hatékony önérvényesítésben, hogy milyen félelmek, szorongások, berögzült viselkedésminták akadályozták őket eddig. Természetesen nem mindegy, hogy valaki milyen messziről indul az önérvényesítés felé. Egy szélsőségesen agresszív vagy passzív kommunikációjú személynek valószínűleg nem elég egy 10 órás képzés, de a helyzet soha nem reménytelen. Hál'Istennek a mindennapok rengeteg olyan helyzetet biztosítanak mindenki számára, amiben újra és újra gyakorolhat egy kicsit... Úgyhogy hajrá! :)
